Hangzatos nevű blog

Buzgolka, és Rémel Pimpőke sokáig pompálkodott a tükör verte fényben, majd az ezer hajszáltincselkedő és szájzugmosolyintó főpróba után, kimerészkedtek a zajcsatornatöltelékes rettenet-világba. A mélytengeri szurok világosságban csak műszempillányi volt a világ sárgás fénye, de ők mentek, mert csokorvirágba rejtett kártyák mákombákomnyi hiányzol feliratát akarták megkapni, de csak. Mitsemérdeklődve az igazi rámászándék felől, a tömérdekmindenkiben akarták meglátni a nekemkellpasit.
Ez volt a teljesdolguk, és reggelig.
Zajágyús fülsiketben keresték a suttogó szavakat, villanófényhomályban a pupillatüzeket. Belső zsárotnok fűtötte őket, ősi kövekkel övezett örökmáglya, melyben a parancs a kényszer és nincs magyarázat. Felszínes kétség csak mi szájukra állt, zsurlóbonyolult krémkemény állítással. Hitték, hogy mire vérük-veri őket, az csak ég-tiszta akarat, és a mindenség születik a nászpaplan alatt. Hitték, hogy mit éreznek, az van, mint fagyökér a fölben, hogy mi szóval fogható, az belőlük zöldell. Hitték, hogy mit szóvá tesznek, az hajt majd csírát, az szök majd szárba, s lesz valóvirág. Nem látták a tükörvilágot, melyben a kényszer szül kétes magyarázatot.
Buzgolka, és Rémel Pimpőke a kiégett folyó üres partján állva, az ördögöt kérdik, lesz-e valódi válasz.
Az ősi kövek közt ég a tűz, az örökség mágiája, érteni véled, de neked nincs magyarázat. A fényben azt hiszed meglátod magad, de hogy ki rak a tűzre, az örök rejtély marad.
A lányok azt mondták értették, de súgdosva cikizték Belzebub piercing-ét.
Az ördög persze hallotta, s felnézett az égre, jó vicc volt főnök, hiszek neked végre!
Hát így történt, szerintem.