Ez a nyál nagyon tiszta, mondta a szakértő és azonnal aláfirkantotta a csókengedélyt.
Steve majd ki ugrott a reggel magára fújt elasztikus ruhából. Pont annyira örült, mint amikor a dermatológus engedélyezte a kézfogást. Abban a biztos tudatban rohant Kathleenhez, hogy már csak pár papír és már arctakaró nélkül is ehetnek együtt. Undorító vagy sem, amikor ételt teszünk a szánkba, de akik már csókolództak, azoknak ezt a látványt már könnyű lehet elviselni - gondolta -. Annyira magabiztosnak és határozottnak érezte magát, hogy az Anyagcsere Intézet legnehezebb próbája könnyű kis tesztkérdésnek tűnt. Pedig tudta, hogy a Nem Ürítek próba csak azoknak sikerülhet, akik kizárólag a Pára Konszern igen drága élelmiszerit fogyasztják. De ez most nem érdekelte, rohant Kathleenhez, hogy végre megcsókolja. A havi egy csók, amelyre az engedély jogosította nem sok, de tudta, másnak ennyi sem jut. Megcsókolhatom Kathleent, mert én különleges vagyok - csak ez járt az eszében -. Utcai scanner-ét átállította csókengedéllyel rendelkezők válogatására, és örömmel nyugtázta, hogy a légjárdán csak egy valaki jött vele szembe, akinek volt hasonló jogosultsága. Tyű, Steve nem vagy semmi, veregette meg saját vállát. Képzelete elszabadult és a lehetőségek határát ostromolta. Steve előtt megjelent két kis takaros ház, persze a házastársak számára kötelező három méteres mindenálló-fallal. Az elválasztó ajtó, az a csúnya kis szerkezet, ami havonta egyszer nyílik, a saját barkásműhelyében génmanipulált rózsákkal lesz majd díszítve, melyek minden alkalommal azt mondják majd, hogy: „Helló Kathleen”. Oh, de csodálatos - gondolta -, és közben elnézést kért valakitől, mert a légjárda váltáskor jól meglökte. És ha Kathleen is úgy akarja - folytatta a képzelgést -, majd játszanak a DNS intézet selejt lottóján, és még az is lehet, hogy nyernek egy szerencsétlenül rekombináltat, akire amúgy a megsemmisítés várt volna. Ekkor már nem bírt magán uralkodni, és sírni kezdett. Vitte Steve-et a légjárda, repítette, mint a Mc-Flight hamburgert a hypertér.
Ha Kathleen látta volna ezt a Steve-et, talán elkapcsolt volna az Élvezd Magad nevű, Bio Interface -el is használható csatornáról. De Kathleen erogén zónáit az interface már jó ideje ingerelte, így agya örömközpontja csak arra várt, hogy testét a kielégülés érzését okozó hormonokkal áraszthassa el. Az örömközpont átbillent és árasztott. Kathleen testén apró izzadságcseppek jelentek meg, szeme felakadt és furcsa hangokat adott. Szóval, eszébe sem jutott átkapcsolni a Hol Jár a Párom csatornára, pedig volt rá előfizetése. Miután a műsornak vége volt, zuhanyozni ment, majd ágyára hasalva kinyitott egy könyvet. Utálta a könyveket, marhaságnak tartotta, hogy papírra nyomtatott betűket kelljen olvasni, de ezt nagymamája hagyta rá azzal, hogy „Egyszer mindenképp olvasd el kislányom”. Már a felénél tartott, de nem bírta tovább. „Ne haragudj nagyi, de ez az Elfújta a szél egy akkora marhaság, hogy a kedvedért sem olvasom végig. „ - mondta -, majd behajította a mindent megsemmisítő kukába. Hátára fordult, kezeit a nyaka alá tette és a plafont bámulva azon elmélkedett, hogy nagymamája idejében micsoda maradi világ volt még. Micsoda felelőtlenség volt csókengedély nélkül csókolódzni, kézen fogva járni vizsgálatok nélkül, arról az undorító utód létrehozási módszerről nem is beszélve. Jó-jó, ők azt hitték, hogy ez a jó, ez a normális – mentette fel nagyszülőjét Kathleen -, de ez akkor is fura, zárta le a kérdést, mert munkába kellett indulnia. Kathleen a Taigetos Műveknél volt döntnök. A munkája abból állt, hogy az összes utód létrehozással foglalkozó vállalkozásban Ő felügyelte a szelekciót. Készülődni kezdett. A fürdőben ellenőrizte szőrzetét. Ritkás egyenes szálú szőr nőtt rajta, így növesztőt kellett használnia. Bekente hajlatait és az új divatnak megfelelően térdhajlatára is kent. A spray-ből testre fújható elasztikus ruha praktikus találmány volt, de a takarólemezekkel sokat kellett bajlódni. Minden szőrös részre tett egy lemezt, hogy ott ne legyen ruha, majd magára fújta a flakon teljes tartalmát. Egy perc volt a száradás, utána levette a lemezeket és kifésülte a szőrzetét. Megnézte magát a tükörbe és elégedettség töltötte el. Ez az új szőrnövesztő nagyon jó mondta ki hangosan, majd elindul a munkahelyére.
Kathleen fellépett a légjárdára. Magas orrú cipőjének a vége majdnem beszorult két fúvóka közzé, de egy határozott mozdulattal kirántotta. Hiába állította minden pedológus, hogy a magas orrú cipőnél nincs egészségesebb viselet, de Kathleen most azt gondolta, hogy esnének ők pofára egy légjárdán, talán másként nyilatkoznának. Nem mérgelődött tovább, inkább felrakta ZPhone szemüvegét és átnézte előjegyzéseit. Aznap döntenie kellett 4301 kérdéses csíráról, mint szakértő vállalt egy interjút az internált IQ Szegények lázadásával kapcsolatban, és este Steve-el volt megbeszélt találkozója, aki valami meglepetést ígért mára. Petesejt donorja jutott az eszébe. / Kathleen gyermekkorában a donorok még ismerhették leszármazottaikat./
Óh, kedves donorom, ha látnád ezt a férfit, most nagyon irigyelnéd, hogy nekem van valakim, akivel nem csak digitálisan tartok kapcsolatot. Kathleen egy nagyon különleges donortól származott. Ő volt az, aki 76 éven át írt blog-ot, 1024 weboldalt szerkesztett, valamint 41,984 fórumban volt moderátor. A felidézett emlékektől nem csak szeme lett könnyes, de kissé orra is eldugult. Elővett egy takonyzacskót és belefújt. Éppen végzett a fújással, amikor elé lépett egy aktivista.
„Adakozzatok a zsugori gazdagoknak!” - kántálta -. Nem szokott adakozni, de most ebben az érzékeny pillanatában másként döntött. A drótnélküli leolvasóba beütött egy számot, majd elvett egy pálcikát és személyazonossága igazolására fülzsír mintát adott. Nem bízott a szájból vett nyálkahártya mintában, mert annak eredményét módosíthatták a garatkozmetikumok. A zsugori gazdagok már amúgy is rég foglalkoztatták. Ezek az extra intelligensek a FiftySafe céggel teljes vagyonukat 50 évre egy időzáras páncélterembe záratták, és éheztek. Kathleen is tudta, hogy a reklámok hazudnak, mert a zsugori gazdagok, de leginkább az aktivistáik remekül élnek az adományokból, és ezt az egész problémát másként kellene megoldani, de most jó érzés töltötte el, hogy tehet értük. Átsétált az ionbuborékon és egy gyors intelligencia teszttel azonosította magát munkahelye beléptető rendszerében.
Eközben Steve betért egy ruhakölcsönzőbe. Nem volt olcsó hely, de Steve-nek nem számított, pedig nem dolgozott. Pontosabban már nem dolgozott, mert sokáig hivatásos nőcsábász volt, amit Kathleen miatt hagyott abba. Gyermekkora óta erre a pályára készült és még érzéke is volt hozzá. Munkája során 1672 nőt csábított el, vagy csalt meg igény szerint, de volt, aki csak annyit kért, hogy sose jöjjön el a megbeszélt randevúkra. Steve ebben volt a legjobb. Néhány kollegája nem bírta a nyomást és az 5., vagy 6. alkalommal megrendelő kérése ellenére elmentek a találkára.
- Micsoda pancserek! - mondta Steve, mert neki is pont az jutott az eszébe, amiről épp írok. A nőcsábászkodással annyi kreditet keresett, hogy két életre is elég lett volna. Időnként gondolt is rá, hogy majd vesz egy másikat, de most Kathleen-re gondolt, arra, hogy ma ünnepelnek és ehhez megfelelő öltözet is kell. Kiválasztott egy kopott farmert, egy fehér pólót, és egy baseball sapkát is. Lefejtette magáról az elasztikruhát, és átöltözött. Nagyon elegáns, mondta az eladó. Ugyan legtöbbször Kathleen járt a fejében, de most nem tudta elhessegetni az Új Svájcban töltött napok emlékeit. Mint jól kereső nőcsábász egyszer két hetet tölthetett ott. Végig bérelt ruhákban járt és két prostituáltat is fizetett. Ugyan rengeteg kreditjébe került, hogy egyszerre ketten is gyalázatos módon teljes őszinteségükkel illessék Őt, de ma is úgy érezte, hogy megérte. Sokan negatívan értékelték ezt a fizetett nyíltságot, de hitte, hogy a digitális világ álságos szabályai sok örömtől és ismerettől fosztják meg a többséget. Steve beleköpött a leolvasóba - tehette, mert neki nem volt szüksége garatkozmetikumokra -, baseball sapkáját megfordította és kilépett az üzletből.
Az IQ Szegények lázadása
Kathleen elkezdte átnézni a 4301 csíráról szóló szelekciós véleményeket, de jóváhagyni egyet sem tudott. A Mc Donald’s Életmód TV társaság – amely ugyan az egyetlen, de mindenütt csak ezt fogható csatornát üzemeltette -, érte küldött egy szerkesztőt a Döntő Ember megbízottjainak kíséretében, jóval korábban, mint azt megbeszélték. Amint meglátta a jólfésült szerkesztőt és a két napszemüveges, elasztikruhájukhoz kockás papucsot viselő megbízottakat, rögtön tudta, hogy elég lenne csak annyit mondania, hogy „Fontos dolgom van” és már sarkon is fordultak volna, de most másként döntött. Az interjút már amúgy is megígérte, és szakmailag is érdekelte a kialakult helyzet, így felült a felkínált légszékre. Az IQ Szegények még a szelekciós korszak előttről származtak. Jó ideig különféle elszakadási mozgalmakkal próbálkoztak, a legismertebb a „Lássátok már be, hogy mások vagyunk” volt. Kisebbségük többsége nem volt képes elviselni azt az érezhető különbséget, melyek különféle helyzetekben hozták őket kellemetlen szituációkba. A felkínált segítségeket megalázónak érezték, de legfőként az IQ növelésre tett próbálkozásokat. Minden kérésük ellenére az IQ szelektáltak nem adták fel. Újabb és újabb programokat hirdettek, saját fejlődésüktől vonva el energiákat.
Az IQ szegények ezt megelégelték, de nagyon, ezért radikálisan lépnek egyet, így határoztuk el magunkat – mondta szóvivőjük -. 36 WMT-vel ezelőtt elfoglaltak egy országnyi területet, mely köré pink festékszórókkal határvonalat fújtak, és kikiáltották Másországot. Kathleen-t, a Mc Donald’s Életmód TV társaság a Pink vonalig vitte. Az interjú előtt a sminkmester róla és az IQ Szegények szóvivőjéről is eltávolította az arcfestékeket.
Tessék! – adta ki a jelet a szerkesztő, és egy csöppet sem érdekelte, hogy az élő adás első pillanataiban csak köhécselés és szőrzetigazítás volt látható és hallható.
– Majd Én eldöntöm, hogy mit vágok bele az „élő adásba”. – gondolta, és várta a fejleményeket.
Steve nem tudta, hogy mi történik a világban. Ahogy kilépett a kölcsönzőből számított rá, hogy irigy pillantások fogják érni, így nem is nagyon törődött velük. Talán két mobil-szektornyi távolságot tett csak meg, amikor minden megváltozott körülötte. Eleinte a pillantások csak közömbössé, majd haragossá váltak, és egyszer csak elé állt egy ismeretlen, aki egy teljesen kiszáradt falevelet akart hozzávágni. Reflexei mentették csak meg az atrocitástól. Steve nem tudott az IQ Szegények lázadásáról, és ha értesült is volna az eseményekről, akkor sem értett volna semmit. Nem tudta, hogy az IQ Szegények képtelenek voltak magukra fújni az elasztikruhát, így a maguk szőtte, sok elemében Steve drágán bérelt viseletéhez hasonló öltözetben jártak. Ugyan a híradások egyértelműen arról szóltak, hogy az IQ Szegények elhagyták a közös életteret, sőt, Pink határvonallal elkülönítették magukat, de nem kevesen félelmükben rémeket láttak, mely látomásokba Steve épp belepasszolt. Néhányan felé indultak és dühösen ölelgették egymást. Steve ijedtében megállt, talán ez mentette meg az éltét. Az ingerültek Steve közvetlen közelében még egy ideig ölelgették egymást, majd szétszéledtek. Steve jobbnak látta, ha betér a legközelebbi és egyben a legócskább légjárda-jegy árudába, melyben minden jegy mellé adtak egy kommersz elasztikruha spary-t is. Az árusnak ajándékozta még a baseball sapkát is, csak engedje meg, hogy a bódéban átöltözhessen. Fogalma sem volt arról, hogy a kifújt ragacsból hogy alakul ki a mellén az „I Love NY” felirat, de most ez foglalkoztatta a legkevésbé. A Döntő Ember minden munkanélkülinek - nehogy IQ depresszióba essenek -, az extra ellátás mellé ruházati ellátmányt is adott, mindenkinek ugyan ezt a spray-t. Ahogy kilépett a bódéból beleolvadt a tömegbe és elindulhatott, hogy megkeresse Kathleen-t, mert talán Ő is bajban lehet.
Kathleen-t pár mondat után magával ragadta a megértés és a tenni vágyás hevülete. Már nem érdekelte, hogy kamera előtt áll, már elfeledte, hogy Ő a Taigetos Művek döntnöke. Kiszállt a légszékből és a stáb legnagyobb meglepetésére a beszélgetés közben átlépte a Pink vonalat, majd a szóvivővel távolodni kezdtek. A kameraman zavarában eleinte a távolba vesző hátakat közvetítette, majd a jólfésült szerkesztőt mutatta, aki addigra már a határvonalon süvítő szél miatt inkább volt kócos, mint jólfésült. A szerkesztő, amint a kontrolképernyőn meglátta önmaga tátott szájú, rakoncátlan tincsektől takart képét akart mondani egy-két szót, amihez elfelejtett levegőt pumpálni a hangszálaihoz. Szóval, némi tátogás után azt mondta: - Jaj, Kathleen-t elrabolták!
A vészhelyzet ügyekben is Döntő Ember azonnal észlelte az elektromágneses térbe kiáltott szavakat, és szinaptikus SMS-ben értesített mindenkit, így Steve-t is. Másfél percen belül a Mc Donald’s Életmód TV társaság közvetítette a Döntő Ember 176. helyettesének nyilatkozatát, miszerint: „Ez botrány és elítélendő ocsmányság.” Steve azonnal légbuborékot bérelt és a határvonalra vitette magát. Mellén az „ I Love NY” felirattal átvágta magát a bámész tömegen. Rengetegen gyűltek össze, csak hogy láthassák azt a darabka Pink vonalat, amin Kathleen Másországba távozott.
Eközben Kathleen megérkezett az első településre. A szétszedhető, majd bárhol felállítható rönkházakból már is kisebb város alakult ki. Az IQ Szegények komolyan vették látogatását, ezért Pink szőnyeget terítettek elé. Az Öregek Tanácsa, amiről Kathleen azt hitte, hogy ez csak egy ember - mint náluk a Döntő Ember -, már várta Őt. A faházban egy kövekkel elkerített helyen tűz égett. Kathleen azonnal ötször a homlokára pöckölt, amitől otthon egyből eleredt az eső, de itt nem volt vétel. Némi szóval, de leginkább kézzel-lábbal és fülcimpával történő egyeztetés után belátta, hogy egy faházban égő tűz nem annyira veszélyes, hogy egy kis megbeszélést ne lehetne körülötte megoldani. A Tanács először is megkínálta Őt enni és innivalóval. Kathleen rettentő undorítónak tartotta a zöldborsólevest, majd a főételként felkínált natúr sültburgonyát, a mezőn szedett majorannával fűszerezett rántott csirkemellel, de tudta, hogy a hányingert keltő falatokat le kell nyelnie, különben nem lesz barátkozás. Kathleen-t nem ejtették a szemöldökére, így vette a bátorságot és megkérdezte:
- Nincs egy kis ketchup a háznál?
– Dehogynincs! - válaszolta a legöregebb, és csettintésére már is megjelent valaki egy nyakába akasztott bödönnel, amiből merőkanállal adagolta a fűszerezett paradicsompürét. Kathleen nem csak a ketchup-ös ételből fogyasztott, de az italokból is. Ugyan ezeknek is rettentő íze volt, de mivel mindenki itta, így úgy érezte, hogy Ő sem maradhat le. Érzése szerint evés közben vidáman és hatékonyan megbeszéltek minden fontosat, de semmi konkrétra nem emlékezett. Az étkezés után már meg sem lepődött a desszerten. Két tangás férfi és két tangás nő állt elé. A tanács mosolyának és kezeik mozdulatának hatására egyeletlen szó jelent meg fejében: „Válassz!” Kathleen nagyon furcsán érezte magát. Csípője közepe tájáról bizsergés áramlott szét testében és fejében inkább csak egy érzés, mint gondolat volt az, ami azt sugallta: „Nem számít semmi, olvadj bele a mindenségbe, mert ez jó”. Kissé bizonytalanul emelte fel a kezét, de jól láthatóan mind a négy tangásra rámutatatott. Az Öregek Tanácsa elismerően összesúgott, majd maguk előtt elfújták a gyertyákat. Csak Kathleen-re és a desszert-re vetült némi fény.
Steve nem bírta tovább. Átlépni nem merte a Pink vonalat, de észrevétlenül apró kis lábfejpöccintésekkel földdel és fűcsomókkal takart be egy Steve szélességnyi szakaszt. Amint úgy érezte, hogy átfér nekiiramodott. Alig tett meg tíz lépést elbizonytalanodott. Nőcsábász emlékei jutottak eszébe. Hiába foglalták írásba a megrendeléseket még is sok nő reklamált. Amikor megmutatták nekik a szerződésben foglalt kéréseiket a legtöbben azt mondták, hogy „Jó-jó, az van odaírva, de Ők nem így gondolták.”
- És ha Kathleen nem is akarja, hogy megmentsem? – merült fel benne. Már-már beleélte magát, hogy inkább visszafordul, és egy lakókocsiban alszik egy nagyot, de még is továbbment. Ha már összepiszkítottam a cipőmet a Pink vonal betakarásával, akkor csak megnézem, hogy mi van vele – gondolta -, és most már csak sétálva, de folytatta útját.
